Ezt mondják az egészségügyi szervezetek:

A termékeink fejlesztésekor szorosan együttműködünk olyan szakemberekkel, akik idősgondozással foglalkoznak. Ezeknek a szakértőknek a tapasztalatai rendkívül értékesek a számunkra a játékaink tervezése és fejlesztése során.

Olvassa el szakértőink történeteit a tapasztalataikról!

Luc Kemps, idősekkel foglalkozó orvos

A holland Luc Kemps korábban kardiológusként dolgozott, jelenleg belgyógyász gyakornok. Most idősgondozóként dolgozik. 

“Az idősotthonok egyre többet foglalkoznak azzal, hogy az ottlakók mentális és fizikai képességét javítsák. Ez most már nem passzív, hanem nagyon is aktív folyamat, mely kihívások elé állítja mind a szervezetet, mind a lakókat."

"A mi idősotthonunkban egy BRYM asztal van. A lakóink azt mondták igazán élvezik a játékot rajta. A BRYM asztallal igazán könnyű játszani, a képek pedig elég nagyok, hogy jól lássák őket. Emiatt az interaktív asztal miatt az idősek gyakrabban hagyják el a szobáikat és csatlakoznak a többiekhez a közös helységekben. Akár egyedül is elkezdhetnek játszani, de elhívhatják a barátaikat, hogy csatlakozzanak. A látogatóba érkező családtagok is megerősítették az asztal pozitív hatásait az idősek jobban érzik magukat és derűsebbek."

"Az Activity Fal egy csodálatos módja a betegeink fitten tartásának. Ez a játék segít a szem-kéz koordináció és az egyensúly érzék fejlesztésében. Jó hangulatot teremtenek a közös helységben, ráadásul nem csak az idősek használják, hanem a látogatóba érkező unokák is játszanak vele."

"Az Inspirációs kerék segítségével egy egyedi rituálét alakítottunk ki a napi tevékenységeink során. Mindenki nagyon várja, hogy megforgassa a kereket, mert ezáltal ők is hozzájárulnak a napirendhez és újra döntéseket hozhatnak."

"Egy idősotthonban a gondozottak gyakran nagyon sebezhetőek. Azzal, hogy interaktív és számukra kényelmes módon mentálisan és fizikálisan is kihívások elé állítjuk őket, az életminőségükön és a jólétükön javítunk."

"Csodálatos dolog, hogy az idősekkel foglalkozó szervezetek modern technológiával dolgoznak és ezzel jobb lehetőségeket biztosítanak az ottlakóknak.”

Eldercare professional helpt oudere vrouw spelen met ISC Swinging top maze

Mattheo van der Horst- fizikoterapeuta

Mattheo van der Horst már 10 éve dolgozik fizikoterapeutaként Hollandiában, már saját rendelőközpontja van. Itt minden fizikai problémát többféle módon közelítenek meg az itt dolgozó szakemberek: pszichológusok, dietetikusok és ortopéd szakorvosok. Mattheo az idősek kezelésére specializálódott.

“A legtöbb ember szépen szeretne megöregedni és sok mindent meg is tesz ezért. Az életerős idősödés egyre fontosabb manapság, de rengeteget kell dolgozni érte. Az, hogy fittek vagyunk az nem csak úgy magától történik meg. Az idős emberek gyakran egyáltalán nem sportolnak, nem mennek edzőtermekbe sem.''

''Ezért fontos, hogy legyen a közelben edzési lehetőség. Ha az eszközöket az idősotthonok folyosóira vagy a közös helyiségeibe tesszük, az embereket minden nap emlékeztetjük a használatukra amikor elhaladnak mellette. Ha vicces gyakorlatokat is beleépítünk a mindennapjaikba, hajlékonyabbak és rugalmasabbak maradnak az izmaik, így nem csak fizikailag fogják jobban érezni magukat, hanem magabiztosabbak is lesznek.''

''Természetesen nagyon fontos, hogy minden eszköz használata biztonságos legyen. Az idősebb emberek nagyon félnek az esésektől, egy egyszeri rossz élmény sokáig szokta kisérteni őket. A legjobb dolog az ISC termékeiben, hogy rendkívül masszívak és a legmagasabb biztonsági előírásoknak megfelelnek.”
 
Mattheo szerint az emberek túl könnyen elfogadják az öregedést, nem küzdenek érte. De ha a mozgás a mindennapi rutinjuk része marad, akár maratont is futhatnak 80 évesen! 

Ouderen bij een fysiotherapeut, ouderen in beweging